A kórház története

Kalocsa a Duna-Tisza köze legrégibb városa, ezer éve érseki székhely. A Magyar Állam megalapítását követően 500 éven át a régió vallási, igazgatási, kulturális és oktatási központja. Ennek megfelelően magyarországi viszonylatban már igen korán - a XIII. században - találunk itt egészségügyi jellegű építményt: Ugrin kalocsai és bácsi érsek (1219-1247) a szegények és betegek számára menedékházat építetett.

A XVI. század közepétől a Sárközben elhelyezkedő várost gyakorlatilag teljesen eltörölte a föld színéről a 148 éves török uralom.

Csak a XVIII. század elején az érsekség visszatérése után indul újra fejlődésnek a település.

Ennek jegyében Kollonics László érsek (1787-1817) alapítványt tett, hogy annak kamataiból segítsék és támogassák a rászoruló elaggott és beteg embereket, és részükre menedékhely és aggok háza építését tervezte. A terv 1825-27 között vált valóra, amikor Klobusicsky Péter érsek (1822-1843) felépítette az Aggok Házát. Az épület 5 férfi és 5 nő részére nyújtott elhelyezési lehetőséget.

1849 augusztusában a Kalocsára tartó Haynau serege elől menekülő hazafiak között kolera járvány tört ki, aminek következtében az egész papi szemináriumot szükségkórházzá kellett átalakítani.

A kiegyezést követően dr. Haynald Lajos bíboros érsek (1867-1891) átépítteti az Aggok Házát, mely 1868. június 7-én nyitotta meg kapuit a betegek előtt. Az Aggok Háza és Kóroda a bővítés után még 50 évig üzemelt.

1923-ban gróf Zichy Gyula érsek (1923-1942) elrendelte a kórház átépítését és fejlesztését. A tervek szerint szét kellett választani az egészségügyi ellátást a szegények és öregek ellátásától.

A helyi pénzszűke miatt a kórház fejlesztésének lehetőségét Vass József vallás és közoktatási miniszter teremtette meg azáltal, hogy 1 milliárd koronás összeggel támogatta az építkezést.

1925-re készült el az emeletes, 100 ágyas új közkórház, mely az Érseki Szentkereszt Kórház nevet kapta. 36 belgyógyászati, 11 fertőzőbeteg, 36 sebészeti, 9 szülészeti és 8 elkülönítő ággyal már komoly modern egészségügyi intézménynek számított.

1939-re elkészül a kórház rekonstrukciós programja, azonban a kivitelezéshez az érsekségnek nem volt elég pénze, a félig kész épület üresen állt. A megoldást az hozta meg, hogy Pest megye átvette az intézményt és felvállalta a fejlesztés költségeit.

1942-re készült el az európai színvonalú röntgen osztály, tbc laboratórium, szűrő ambulancia és a kórház „C” épülete, melyben 200 ágyas hotelrész kapott helyet.

A II. Világháború végén a kórházat hadi-kórházzá nyilvánították, majd 1944-ben katonai nyílt parancsnak megfelelően az épületeket kiürítették, betegekkel és sebesültekkel együtt Németországba telepítették.

A front átvonulását követően egy elvileg 236 ágyas, de gyakorlatilag szinte üres intézményt kellett újraindítani. Az akkori időszak szemléletének megfelelően dinamikusan nőtt az ágyszám: 1950-ben 285, 1951-ben 300 ágyon ápoltak betegeket.

1952-re a gyermekosztály belépésével 340-re, 1957-ben a szülészet-nőgyógyászat megindításával 395-re nőtt az ágyszám.
1964-ben kerül átadásra a „D” épület, a 300 ágyas tüdőpavilon. Ezzel a kórház 547 fekvőbeteg befogadására vált alkalmassá.
1975-re érte el az intézmény ágyszám szempontjából a csúcsot, 689 ágyon folyt a gyógyítás.
1967-ben felújították és átalakították a C épületet.
1970-ben került sor a legrégebbi kórházi épület, az „A” pavilon felújítására, mely addigra már erősen amortizálódott.
1975-ben az „A” és „C” épületek közé felépült a „B” blokk, mely központi konyhát, diagnosztikát, és sebészeti ágyakat tartalmazott.

A 90-es évek egészségügyi koncepciójának megfelelően megindult az ágyleépítés. Megszűnt a fertőző osztály és néhány év alatt 170-nel csökkent az aktív ágyak száma.
1996-ban csaknem 2 milliárd forint költségvetéssel megkezdődött az „M” épület felépítése és a közművek részleges rekonstrukciója. Az új épületben kapott helyet az európai szintű központi műtő, az intenzív osztály, a kémiai és mikrobiológiai laboratórium, az endoszkópia, az EEG-, az EKG- és az UH vizsgálók valamint a központi sterilizáló. A rekordidő alatt felépült épület 1999 márciusában kezdte meg működését. Az egészségügyi finanszírozás változása, az igények átalakulása, a kórházak anyagi helyzete a 2000-es évek elején újabb struktúraátalakítást, ágyszám leépítést tettek szükségessé, mely átalakítások a mai napig folynak. Ennek ellenére a betegellátás korszerűsítéséről illetve a betegek kornak megfelelő színvonalú elhelyezéséről nem mondtunk le, és 2005-ben megvalósítottuk - mintegy 1,5 milliárd forintos költségvetéssel - a kórház-rekonstrukció második ütemét.

Az ezredfordulót követően a közel 600 dolgozót foglalkoztató kórház a város legnagyobb üzeme. 73 ezer ember egészségügyi ellátásának központja, amely „állatorvosi lóként” magán viseli a magyar kórházak erényeinek és hibáinak szinte valamennyi jegyét. Miközben túlnyomásos légkondicionált műtőben operálunk a legmodernebb eszközökkel, ugyanakkor még mindig marad elavult gyógyításra szolgáló épület. A tulajdonos ugyanúgy pénzhiányban küzd, mint 50 vagy 179 évvel ezelőtt. A szegénység, mint népbetegség továbbra is szociális feladatok elé is állítja az intézményt.

Ennek ellenére a gyógyító munka 1826 óta nem áll meg. Az új évezredre a kórház úgy hozzátartozik Kalocsa életéhez, mint a paprika vagy a híres népi hímzés.